Régi történet az ellopott medál története.
És időnként újra előkerül…
Még le sem nyelték az uzsonnát, Anya már ott állt az óvoda első emeletén és érdeklődve leste, mit csinál a két gézengúz: Szilas és Sanya. Persze hamar észrevették a rájuk várakozó Anyát, így szájukba gyömöszölve az utolsó két falatot már oda is röppentek hozzá.
Öltözködés közben sandán egymásra néztek és sokat sejtetően vigyorogtak.
Nem lehetett nem észrevenni cinkosságukat, hiszen náluk az egyetértés ritka pillanatnak számított.
Anya rá is kérdezett jókedvű összetartásuk okára:
– Mi történt, amiről én nem tudok, de tudnom kellene?
– Semmi Anya! – legyintett Sanya hamiskásan és már le is viharzott a lépcsőn.
Anya Szilas előtt térdelt és a cipőjét kötötte. Gondolta, ismét rákérdez a dologra :
– Szóval, történt valami?
Szilas kuncogott kicsit, majd halkan Anya fülébe súgta :
– Elloptunk Petitől két kártyát!
Anyában vegyes érzelmek tolongtak,
hiszen melyik anya örül annak, hogy gyermeke lopott, ugyanakkor eszébe jutott egy régi történet, ami éppen vele esett meg még gyermekkorában.
Leballagtak a lépcsőn és a két fiúval leültek az óvoda egyik padjára. Anya izgult, mert tudta, hogy ez most fontos pillanat, sok minden múlik azon, hogy most mit mond nekik.
Végül hozzáfogott:
– Haragszom rátok, mert úgy vettetek el mástól valamit, hogy el sem kértétek tőle, és vissza sem akartátok adni neki.
A fiúk leszegték fejüket és mogorván hallgattak. Rövid csend következett, aztán Anya rákérdezett :
– Miért vettétek el Peti kártyáját?
Sanya bosszúsan felcsattant:
– Azért, mert nekem pont azok a lapok hiányoznak a pakliból és Peti nem akarta nekem adni!
Anya összekulcsolta kezeit, és azon tűnődött, elmesélje-e azt a bizonyos gyermekkori történetét.
Még most is szégyellte magát miatta, mégis úgy érezte, ezzel segíthet gyermekeinek abban, hogy megértsék tettük lényegét.
– Tudjátok, – kezdte határozottan – amikor kisiskolás voltam, én is elloptam valamit.
Szilas szeme kikerekedett:
– Tényleg Anya?
Ő bólintott és folytatta:
– A legjobb barátnőm egy csodaszép medált kapott ajándékba a szüleitől. Színes volt és nagyon szép, irigykedve néztem minden nap a nyakában. Megkérdeztem otthon, hogy kaphatnék-e én is egy szépséges medált, – esetleg ugyanolyat – de a szüleim azt mondták, hogy most nincs rá pénzük, majd a szülinapomra kapok.
– Bánatos voltam, nagyon vágytam arra a medálra, ezért amikor játszani mentem a barátnőmhöz, elloptam tőle. Aznap este boldog voltam, egyik kezemből a másikba vettem, gyönyörködtem benne és felpróbáltam. A boldogságom azonban csak másnap reggelig tartott, amikor megláttam barátnőmet búslakodva bandukolni az iskola felé.
– Jól tudtam, hogy bánatának én vagyok az okozója, ezért nagyon rosszul éreztem magam.
– Délután már azt is tudtam, hogy butaságot csináltam, hiszen senki előtt nem vehettem fel a csodaszép medált, mert mindenki ismerte és tudta, hogy kié.
– Utáltam magamat, amiért fájdalmat okoztam barátnőmnek, Évának, és rájöttem, hogy a lopva szerzett dolgok csak rövid ideig szereznek örömet, mert rejtegetni kell azokat, és meg kell küzdeni saját lelkiismeretünkkel.
– És mit csináltál Anya? – kérdezte feszült figyelemmel Sanya.
– Ahhoz bátortalan voltam, hogy elé álljak, de fogtam az ellopott medált és bedobtam a postaládájukba.
Anya a fiúkra nézett és rájött, hogy volt értelme annak, hogy ezt elmesélte.
Szilas és Sanya felpattantak és futás közben csak ennyit szóltak :
– Mindjárt jövünk, csak visszatesszük Peti zsákjába a kártyákat!
Sóhajtottam egyet és elmerengtem azon, milyen régi történet az ellopott medál története.
