Közélet Politika

Sajtószabadság

888
Már sokszor mondták, hogy a kormány korlátozza a sajtószabadságot.

Ezzel úgy vagyok, hogy ennek ellenére, sokszor még így is nagyobb a választék, mint több nyugati országban. Nem vagyok túlzottan nagy online média fogyasztó, kommentelő meg végképp nem, de ma reggel úgy éreztem, hogy írok pár sort a 888.hu-ra. Indulat és méreg nélkül.

Az említett újság megosztásai között napok óta a “migráns” illetve “Soros” szópár váltja egymást.

Míg én e két jelenség veszélyét elismerem, úgy gondolom, hogy más is veszélyben forog és meg kell védeni. Leírtam, hogy szerintem a Fidesz nagy valószínűséggel, nem fog még egyszer kétharmadot szerezni, a sima többség valószínű, de egy meglepetés sincs kizárva, ha 8-án az emberek összezárnak mint pár hete Hódmezővásárhelyen. Leírtam, hogy a Fidesz simán nyerne, ha nem lennének a hetente kipattanó korrupciós ügyek, nem lenne Semjén, Lázár, Mészáros vagy Tiborc. Még mielőtt túl sok “lájkot” kaptam volna, az éber admin azonnal letiltott.